Marie Skłodowska-Curie-cselekvések: 1,75 milliárd euró kutatóknak és intézményeknek szóló új pályázati felhívásokra
Az Európai Bizottság új pályázati felhívásokat jelentett be a kutatók képzésének, készségeinek és karrierfejlesztésének támogatására a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések (MSCA) keretében, amely a Horizont Európa doktori képzésre és posztdoktori képzésre irányuló kiemelt uniós finanszírozási programja. A 2021 és 2027 közötti időszakban 6,6 milliárd eurós teljes költségvetéssel az MSCA a világ minden tájáról származó kutatókat támogat, karrierjük minden szakaszában és minden tudományterületen. Emellett e cselekvések az intézmények javát is szolgálják azáltal, hogy támogatják a kiváló doktori és posztdoktori programokat, valamint az együttműködésen alapuló kutatási és innovációs projekteket, növelik azok globális vonzerejét és láthatóságát, valamint előmozdítják a tudományos körökön túlmutató együttműködést, többek között nagyvállalatokkal és kkv-kkal.
A Marie Skłodowska-Curie-cselekvések 2023-ban több mint 856 millió EUR-t, 2024-ben pedig 902 millió EUR-t biztosítanak a munkaprogram öt fő intézkedésének fedezésére:
MSCA doktori hálózatok – doktori képzésre irányuló programok végrehajtása a tudományos életben és más ágazatokban, beleértve az ipart és a vállalkozásokat is. A 2023-as és 2024-es pályázati felhívások – amelyek költségvetése 434,8 millió EUR, illetve 451,2 millió EUR – minden év májusában indulnak és novemberben zárulnak le.
MSCA posztdoktori ösztöndíjak – a doktori fokozattal rendelkező és új készségek elsajátítására törekvő kutatók kreativitásának és innovációs potenciáljának növelése magas szintű képzés, valamint nemzetközi, interdiszciplináris és ágazatközi mobilitás révén. A finanszírozás a felderítő kutatási és innovációs projektek megvalósítására kész kutatók számára lesz elérhető Európában és világszerte, beleértve a nem tudományos köröket is. A 2023-as és 2024-es pályázati felhívások – amelyek költségvetése 260,5 millió EUR, illetve 270,8 millió EUR – minden év áprilisában indulnak és szeptemberben zárulnak le.
MSCA személyzeti csereprogramok – a személyzet cseréje révén fenntartható nemzetközi, ágazatközi és interdiszciplináris együttműködés kialakítása a kutatás és az innováció terén. A program elősegíti, hogy az ötletek innovatív termékekké, szolgáltatásokká vagy folyamatokká váljanak. A 2023-as és 2024-es pályázati felhívások – amelyek költségvetése 78,5 millió EUR, illetve 81,2 millió EUR – minden év októberében indulnak és február végén vagy március elején zárulnak le.
MSCA COFUND — az MSCA bevált gyakorlatainak terjesztése céljából társfinanszíroz új vagy meglévő doktori programokat és posztdoktori ösztöndíjprogramokat az uniós tagállamokban vagy a Horizont Európa társult országaiban. Ez magában foglalja a nemzetközi, ágazatközi és interdiszciplináris kutatóképzést, valamint a kutatók nemzetközi és ágazatközi mobilitását pályafutásuk minden szakaszában. A 2023-as és 2024-es pályázati felhívások – amelyek költségvetése 96,6 millió EUR, illetve 99,3 millió EUR – minden év októberében indulnak és februárban zárulnak le.
„A Marie Skłodowska-Curie-cselekvések és a polgárok” – elsősorban Az Európai Kutatók Éjszakája és a „Kutatók az iskolákban” kezdeményezés révén közelebb hozza a kutatást a diákokhoz, a családokhoz és a nagyközönséghez. Az intézkedés felhívja a figyelmet arra, hogy a kutatók munkája milyen hatással van a polgárok életére, a társadalomra és a gazdaságra, valamint erősíti a tudomány és a kutatás nyilvános elismerését. Célja továbbá, hogy növelje a fiatalok érdeklődését a kutatás és a tudományos karrier iránt. A 15,4 millió eurós költségvetésű 2023. évi pályázati felhívás a 2024. és 2025. évi Európai Kutatók Éjszakájára vonatkozik, 2023. június 20-án veszi kezdetét és október 25-én zárul.
Az új munkaprogram keretében az MSCA finanszírozni fogja a „Visszajelzés a politikának” kezdeményezést is, amelynek célja, hogy szorosabb tematikus kapcsolatokat alakítson ki az MSCA-projektek között, láthatóbbá tegye a kulcsfontosságú uniós szakpolitikai prioritásokhoz való hozzájárulást, és visszajelzéseket gyűjtsön az érdekelt felektől a program hatásának maximalizálására vonatkozó lehetőségekről.
A pályázati felhívások a Horizont Európa 2023–24. évi munkaprogramjának elfogadását követik.
Háttér-információk
Az 1990-ben indított és 1996-ban Marie Curie-cselekvésekre átnevezett program hozzájárul a kutatási kiválósághoz, a munkahelyteremtéshez, a növekedéshez és a beruházásokhoz azáltal, hogy új tudással és készségekkel ruházza fel a kutatókat, valamint nemzetközi és ágazatközi tapasztalatokkal látja el őket a jövő legjobb kutatói pozícióinak betöltéséhez. Strukturáló hatást gyakorol a felsőoktatási intézményekre és a tudományos körökön kívüli egyéb szervezetekre azáltal, hogy széles körben terjeszti a kiválóságot, és a magas színvonalú kutatói oktatásra és szakképzésre vonatkozó normákat határoz meg az Európai Kutatási Térségben (EKT) és világszerte.
2014 óta a program több mint 66 200 európai és Európán kívüli kutatót támogatott, köztük 25 000 PhD-hallgatót. Emellett több mint 1 180 nemzetközi doktori programot finanszírozott, valamint megerősítette a tudományos élet és az ipar közötti kapcsolatokat, amelyekben több mint 5 100 vállalat és 2 650 kkv vett részt. Ugyanebben az időszakban több mint 130 országból több mint 8 700 szervezet vett részt az MSCA-ban.
További információk: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_7242
Forrás. Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
2022. december 8.