Az Unió helyzete 2026-ban
Az Európai Unió helyzetéről szóló beszéd az Európai Bizottság elnökének az Európai Parlament szeptemberi plenáris ülésén elhangzó éves beszéde, amelyben az elnök ismerteti az Unió következő évi célkitűzéseit. Időpontja: 2026. szeptember 16. 9.00 óra
Ez fontos momentum az európai demokrácia számára – alkalom arra, hogy az elnök:
visszatekintsen az elmúlt évre, felvázolja az Unió prioritásait, és bejelentse az új kezdeményezéseket.
Az elszámoltathatóság jegyében a beszédet vita követi az európai parlamenti képviselőkkel.
Ursula von der Leyen elnök idei beszédében szó lesz az elnök terveiről és az előttünk álló év legjelentősebb kezdeményezéseiről, amelyek az Unió eddigi eredményeire épülnek.
Ezen az oldalon 2026. szeptember 16-án Ön élőben követheti az Unió helyzetéről szóló beszédet.
„Eljött Európa függetlenségének pillanata. Úgy vélem, hogy ez az Unió küldetése. Végső soron arról van szó, hogy szabadon dönthessünk arról, hogyan alakítjuk a sorsunkat. Tudom, hogy képesek vagyunk erre. Már megmutattuk, hogy együtt mire vagyunk képesek, ha azonosak a törekvéseink, ha egységben és ugyanazzal a tenni vágyással cselekszünk.”
Ursula von der Leyen, az Unió helyzetéről szóló beszéd, 2025
Forrás: https://commission.europa.eu/